Visszatérő szemszárazság – Mutatjuk, mi állhat a háttérben!

szemszárazság

A szemeket érintő problémák megsokszorozva éreztetik hatásukat, hiszen a legfontosabbnak ítélt érzékszervünkről van szó esetükben. A szemszárazság elsőre nem tűnik súlyos betegségnek, ám amennyi kellemetlenséggel jár, a mihamarabbi gyógyulás nélkülözhetetlen. Tény ugyanakkor, hogy a visszatérő szemszárazság inkább egyfajta állapot, mint betegség. Szemész szakorvosunk segítségével meggyőződhet arról, hogy nem áll-e betegség a háttérben, s ilyenkor kifejezetten azokra a körülményekre fókuszálhat, amelyek kiváltják a panaszokat.

Ezekre a tünetekre érdemes figyelni!

A száraz szemek esetén idegentest-érzést tapasztalhatnak a páciensek. Olyan érzés, mintha homok ment volna a szembe. A szúró, égő szem heves könnyezéssel is társul. A gyakori dörzsölés, a könny felitatása kipirosodással függ össze. Homályos látás is társulhat a felsorolt tünetekhez, ám a leginkább szembetűnő jele a szemszárazságnak nem más, mint az erőteljes könnyezés.

Az elfelejtett pislogás

A panasz minden korábbinál gyakoribb, ebben pedig a PC, a laptop előtt töltött jelentős idő fontos szerepet játszhat. A folyamatos koncentrálás mellett kevesebbet pislogunk, ez pedig megnehezíti a könnyfilm stabilitásának megőrzését. A nyári hőségben már nélkülözhetetlennek vélt klíma használata is hasonló tüneteket okoz. A huzat, a poros környezet szintén befolyásolja a könny termelődését. A dohányfüst nyilvánvalóan nem tesz jót a szemeknek, de a huzat, vagy éppen a túlfűtött helyiség és a kiszáradt levegő is állhat a háttérben.

Akár gyógyszer mellékhatás is okozhatja

Szemész szakorvos felkeresésével a szemhéjgyulladás, a könnytermelő mirigyek zavarai kizárhatók. Érdemes tudni, hogy nőknél a változókorban jelentkező hormonális változások a kiváltó okok között szerepelhetnek, csakúgy, mint egyes gyógyszerek mellékhatásai. Ilyenkor a rendszeresen szedett gyógyszer cseréje, vagy szükség esetén a hormonrendszert befolyásoló készítmények nyújthatnak megoldást.

Elő a szemcseppekkel!

Jó hír, hogy ma már többféle, recept nélkül kapható szemcsepp is elérhető a patikákban. A műkönny vagy a szemcsepp remek választásnak bizonyul, de nem érdemes megfeledkezni az életkörülmények átalakításáról sem. Ha monitor előtt dolgozik, akkor legalább szabadidejében célszerű másféle elfoglaltságot választania.