ÚJ UROLÓGIA szakrendelés
Ismerje meg új szakrendelésünk
Pszichológus
2008-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán és 2017-ben szakvizsgáztam az ELTE-n tanácsadó szakpszichológusként, krízis szakirányon. Pszichológusi tevékenységemet 2008-ban a gyermekvédelemben kezdtem, melyet jelenleg is főállásban végzek. Több olyan területen is tapasztalatot szereztem a munkám során, ahol a gyermekekkel és családokkal való kapcsolattartás és foglalkozás került előtérbe. Mindemellett kommunikációs, illetve önismereti tréningeken is részt vettem, melyek saját fejlődésemet tették lehetővé.
2022-ben a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának mediátor szakán szereztem oklevelet. A mediáció közvetítéses konfliktuskezelés, amely során az egymással érdekellentétben álló felek arra törekszenek, hogy egy semleges közvetítő, a mediátor segítségével közös megoldásokat dolgozzanak ki és közös megállapodásra jussanak.
Tanulmányok
Képzések