Ép testben ép lélek – Rajtad múlik a változás!

életmódváltás

A tavasz szinte már az ajtón kopogtat, és bár a reggelek még hűvösek, de a nappalok egyre melegebbé válnak. Előkerülnek a könnyed ruhadarabok, és velük együtt a tükörben látott kép nem mindig olyan, amilyennek szeretnénk. A télen felszedett súlyfelesleg mindössze kilókat jelent, de jóval többről szól az érintettek pszichéjét illetően. Ép testben van mód arra, hogy egészséges lélekkel élje meg a mindennapokat, de ez fordítva is igaz. A pszichés állapot egyértelműen hatással van arra, ahogyan testedhez és annak egészségéhez viszonyulsz.

Prevenció és laborvizsgálat

Ugyan több célirányos laborvizsgálattal találkozhat a PrimaClinic szolgáltatásai között, de a vérvétel akkor is javasolt, ha preventív jelleggel szeretne meggyőződni arról, hogy minden rendben van-e. A Covid fertőzésen átesettek gyakran keresik a Post-Covid laborcsomagot. Főleg akkor kerül erre sor, ha a gyógyulást követően még hetekig, vagy akár hónapokig kellemetlen panaszokkal kénytelenek együtt élni. A légzési nehézségek, a rossz közérzet és a fáradékonyság arra igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy a problémával mindenképpen foglalkozni kell.

Az életmódváltás nehézségekbe is ütközhet!

Mindannyian ismerjük az újévi fogadalmakat és a velük járó kihívásokat. Nem véletlen, hogy a konditermek februárra kevésbé keresettek, és sokan elkönyvelik az elfoglaltságaik hozadékának azt, hogy nem sikerült a terveket megvalósítani. Nem lehet azonban elégszer hangsúlyozni az egészséges életmód fontosságát. A súlyfelesleg elkerülésével, vagy az időben megtett lépésekkel számos egészségügyi kockázatot lehet kiküszöbölni. A magas vérnyomás, a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok, az energiahiány és a cukorbetegség szoros kapcsolatba hozhatók a nem megfelelő táplálkozással és a mozgáshiánnyal. A rendszeres testmozgás mindennapokban illesztése legalább olyan hasznos az általános állapotot illetően, mint az étrend és a tányérra kerülő alapanyagok megváltoztatása.

A PrimaClinic pszichiáter közreműködését kínálja azoknak a pácienseknek, akik nehezen találják az utat az életmódváltás irányába. A dolog ugyanis sokszor pszichés okok miatt bukik meg. Az elhatározás hiánya mellett a nem megfelelő időbeosztás, a stressz kezelésének nehézségei és a teljesítménykényszer hátulütői egyaránt szerepet játszhatnak abban, hogy életmódja a nem a kívánt irányba mozdul. Forduljon bizalommal hozzánk! Laborvizsgálattal is állunk rendelkezésre, előre egyeztetett időpontban, barátságos környezetben.