A hétköznapokban jelen levő feszültség gyakran az emberek közötti konfliktusokra vezethető vissza. Nehezen találjuk a hangot a munkatársakkal, a főnökkel, de könnyen lehet, hogy a magánéletben fordulnak elő vissza-visszatérő viták. Érdemes tudni, hogy az ellentétes vélemények ütköztetése nem gond, hiszen így saját személyiségünket mutathatjuk meg, és az egészséges emberi kapcsolatokba az egyén véleményének kifejezése belefér. Gond akkor van, ha ebből folyamatos feszültség keletkezik, és a felek képtelenek megfelelően kezelni a helyzetet. A PrimaClinic pszichológus szakember segítségével áll mindazok rendelkezésére, akik szeretnék elsajátítani a profi konfliktuskezelés módját.
1. Kiegyensúlyozott mindennapok
A stressz nemcsak mentálisan tesz tönkre, hanem akár pszichoszomatikus betegségek kialakulásáért is felelős lehet. A konfliktusok megfelelő kezelése és azok egy kontrollálható mederben tartása hozzájárulhat ahhoz, hogy a mindennapi élet kiegyensúlyozottabb legyen. Ez az általános közérzetnek, az immunrendszer állapotának egyaránt jó szolgálatot tesz.
2. Harmonikus emberi kapcsolatok
Sokan úgy vélik, hogy a munkában való kiteljesedés és a harmonikus emberi kapcsolatok együttesen járulnak hozzá a boldogság és elégedettség érzéséhez. Ugyan a boldogság megéléséről mindenki másként vélekedik, de abban a legtöbben egyetértenek, hogy a hozzánk közel álló emberekkel kialakított kapcsolat jelentősen befolyásolja azt.
3. Önértékelés és önkifejezés
A jól működő emberi kapcsolatok nem jelentik azt, hogy mindig egyet kell érteni másokkal. Sőt! Az igazán kiegyensúlyozott kapcsolatokba belefér, hogy a vélemények ütközzenek, mindenki megossza a másikkal, mit gondol vagy érez egy bizonyos helyzettel összefüggésben. Az intelligens önkifejezés hozzájárul az önértékelés javulásához, hiszen nem kell elrejteni a véleményt, ez pedig egyfajta utolérhetetlen szabadságot ad.
4. Személyiségfejlődés
A PrimaClinic pszichológusának segítségével elsajátítható a konfliktusok megfelelő kezelésének módja. A páciens által bejárt életút, a megélt tapasztalatok, a sérülések és az önbizalomra okot adó győzelmek egyaránt befolyásolják azt, miként áll hozzá a gyakran stresszforrásnak számító konfliktusokhoz. A személyiségfejlődés fontos része az, hogy sikerüljön harmonikusan működő, mégis a személyiséget megmutató kapcsolatokat kialakítani.
5. A változtatás lehetősége
Változtatni sosincs késő. Néha érdemes külső szemlélő segítségét kérni ahhoz, hogy sikerüljön az életből kihozni a legtöbbet. A PrimaClinic pszichológusa személyiségfejlődés, konfliktuskezelés és még sok más területen hozzájárulhat ahhoz, hogy a páciensben levő gátak feloldódjanak, újszerű kommunikációs stratégiával a konfliktusok kezelhetővé váljanak.